Statisztikák
A közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályairól szóló 179/2011. (IX. 2.) kormányrendelet előírásának megfelelően statisztikai mutatók segítik a tanulókat a színvonalas autósiskolák kiválasztásában.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság rendszeresen közzéteszi honlapján az elmúlt negyedévekre vonatkozó, a minőségi képzés szempontjából fontos statisztikai mutatókat, amelyeket kötelesek vagyunk weboldalunkon feltüntetni.
Az Átlagos Képzési Óraszám (ÁKÓ): a motorkerékpáros („A1”, „A2” alkategóriák és „A” kategória), valamint az „AM”, a „B” és „C” kategóriás vezetői engedélyek megszerzésére irányuló közúti járművezetői tanfolyamok „Járművezetési gyakorlat” tantárgyaira vonatkozóan kell számítani a sikeres forgalmi vizsga napján 17. életévét már betöltött és a 40. életévét még be nem töltött vizsgázók esetében. (százalékos arányban határozza meg, hogy a kötelező óraszámokon túl összesen hány tanóra szükséges átlagosan a forgalmi vizsga sikeres elvégzésére az adott intézménynél).
A Vizsga Sikerességi Mutató (VSM):a motorkerékpáros („A1”,”A2” alkategóriák és „A” kategória), valamint az „AM”, a „B” és a „C” kategóriás vezetői engedélyek megszerzésére irányuló közúti járművezetői tanfolyamok elméleti vizsgatárgyai és „Forgalmi vizsga” vizsgatárgy esetében kell számítani. (százalékos mértékben mutatja meg iskolánk által lejelentett vizsgák számához képest a sikeres vizsgák számát: 100 % esetén az adott időszakban minden vizsgázó sikeresen vizsgázott.) Amennyiben az adott képzési kategóriába bevont hallgatók száma az érintett képző szerv tekintetében kevesebb, mint tíz, akkor azon kategória mellett "-" jel kerül feltüntetésre.
Képzési Költség(KK): (forintban való meghatározás) Naptári negyedévre a képző szervnek magára vonatkozóan kell kiszámítani. („AM”, „A1”, „A2”, „A” „B”, „ C”, „C+E”, „D”). Sikeres forgalmi vizsgát tett tanulók által, a képzés teljes időtartama alatt befizetett minden költség számtani átlagát kell venni.( elméleti tandíj, gyakorlati oktatás díja, egyszeri vizsgadíjak, kezelési költség, a képző szerv váltás esetén fizetendő díj. Nem kell beszámolni az orvosi alkalmassági vizsgálat díját, az elsősegély nyújtási ismeretek vizsga és képzési díját, pályaalkalmassági vizsgálat díját, vezetői engedély vagy képesítés kiállításának hatósági díját.)
Átlagos Képzési Óraszám (ÁKÓ)
2014.1. negyedév - 2014.2. negyedév
Képző szerv
|
AM
|
A1,A2,A össz
|
B
|
C
|
|
Gyakorlat
|
Gyakorlat
|
Gyakorlat
|
Gyakorlat
|
Név
|
Azonosító
|
2014.1.
|
2014.2.
|
2014.1.
|
2014.2.
|
2014.1.
|
2014.2.
|
2014.1.
|
2014.2.
|
Astra autósiskola
|
3659
|
-
|
-
|
-
|
-
|
123,71%
|
128,43%
|
-
|
-
|
2014.3. negyedév - 2014.4. negyedév
Képző szerv
|
AM
|
A1,A2,A össz
|
B
|
C
|
|
Gyakorlat
|
Gyakorlat
|
Gyakorlat
|
Gyakorlat
|
Név
|
Azonosító
|
2014.3.
|
2014.4.
|
2014.3.
|
2014.4.
|
2014.3.
|
2014.4.
|
2014.3.
|
2014.4.
|
Astra autósiskola
|
3659
|
-
|
-
|
129,55%
|
-
|
121,66%
|
117,49%
|
100%
|
100%
|
Vizsga Sikerességi Mutató (VSM)
2014.1. negyedév - 2014.2. negyedév
AM
|
A1,A2,A össz
|
B
|
C
|
Elmélet
|
Gyakorlat
|
Elmélet
|
Gyakorlat
|
Elmélet
|
Gyakorlat
|
Elmélet
|
Gyakorlat
|
2014.1.
|
2014.2.
|
2014.1.
|
2014.2.
|
2014.1.
|
2014.2.
|
2014.1.
|
2014.2.
|
2014.1.
|
2014.2.
|
2014.1.
|
2014.2.
|
2014.1.
|
2014.2.
|
2014.1.
|
2014.2.
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
66.67%
|
60,27%
|
37,84%
|
50,0%
|
76,92%
|
86,67%
|
-
|
-
|
2014.3. negyedév - 2014.4. negyedév
AM
|
A1,A2,A össz
|
B
|
C
|
Elmélet
|
Gyakorlat
|
Elmélet
|
Gyakorlat
|
Elmélet
|
Gyakorlat
|
Elmélet
|
Gyakorlat
|
2014.3.
|
2014.4.
|
2014.3.
|
2014.4.
|
2014.3.
|
2014.4.
|
2014.3.
|
2014.4.
|
2014.3.
|
2014.4.
|
2014.3.
|
2014.4.
|
2014.3.
|
2014.4.
|
2014.3.
|
2014.4.
|
54,55%
|
-
|
-
|
-
|
83,33%
|
-
|
100%
|
-
|
64,29%
|
48,15%
|
47,44%
|
57,14%
|
100%
|
96,3%
|
-
|
-
|
Képzési Költség(KK)
2014.3.negyedév
AM
|
A1
|
A2
|
A
|
B
|
C
|
C+E
|
D
|
73.000.-
|
92.300.-
|
76.335.-
|
108.300.-
|
143.886.-
|
188.625.-
|
125.600.-
|
191.367.-
|
2014.4.negyedév
AM
|
A1
|
A2
|
A
|
B
|
C
|
C+E
|
D
|
71.800.-
|
98.300.-
|
98.300.-
|
137.975.-
|
143.886.-
|
192.700.-
|
120.160.-
|
194.300.-
|